Semmi (2014. dec. 16.)

Kölcsey Ferenc Gimnázium Könyvtára, Zalaegerszeg  A Hevesi Sándor Színház Tantermi Deszka programsorozatának új előadása – Janne Teller: Semmi - a Kölcsey Gimnázium falai között kezdte meg sikersorozatát. Gimnáziumunkban talán már nincs is olyan osztály, aki „fájóan” ne áldozott volna fel pár tanórát arra, hogy megnézze a fenti a művet az alkotókkal közösen keresve a választ arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme s mit jelent valakinek lenni.
A Semmi különösen kedves számomra, hiszen részt vettem a produkció „születésében”. Jó volt együtt dolgozni a társulattal, örültem – bár ha rövid időre is – de befogadtak maguk közé. Nemrég derült, ki, hogy a darabot beválasztották a 2014-es év legjobb 40 előadása közé. Ez nagy elismerése a produkció létrehozóinak és remélem, lelkesíti őket annyira, hogy az anyagi nehézségek ellenére se hagyják abba ezt az építő foglalkozást.(árt Linda)