Magyar zene - 2017. október

A Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar évek óta a diákoknak koncertsorozattal készül. Az idei első programban azt mutatták be nekünk, hogy a klasszikus szerzők - Schubert, Brahms, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Bartók Béla - milyen módon építették be művészetükbe a magyar, vagy annak vélt népzenét. Az előadás alatt képeket is láthattunk a zeneszerzőkről, a gyűjtésről, az népviseletekről.

 

 

Új tanév - 2017. szeptember

A könyvtár idén is vár Téged a könyveken kívül iskolai és megyei versennyel, különböző programokkal és kikapcsolódási lehetőséggel. Kéthetente szerdán vagy hétfőn szakkörön is részt vehetsz, az elsőt szeptember közepén meg is tartottuk, de bármikor csatlakozhatsz Te is!

 

Ünnepélyes díjkiosztó - 2017. június 8.

A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ azokat a diákokat hívta meg az ünnepélyes díjátadóra, akik első, második vagy harmadik helyezést értek el az intézet által szervezett megyei versenyeken.
Tóth Ferenc főosztályvezető úr köszöntése után Berta Luca (9.Ny.F) is oklevelet vehetett át a Bod Péter Könyvtárhasználati Versenyen elért szép teljesítményért, a második helyezésért.
Az ünnepség fogadással, közös beszélgetéssel zárult.

 

Családi nap - 2017. május 27.

Ezen a szombati napon a 9.Ny.F osztály tagjai, a szülők és a testvérek is az Alsóerdő egyik vendégházába gyűltek össze. A közös főzés, bográcsozás remek alkalom volt arra, hogy beszélgessünk, sztorizzunk a tanévben történtekről, örüljünk és nevessünk az osztályvideónkon. A nap nem titkolt célja volt az is, hogy a családok együtt, játszva és szórakozva tovább ismerkedhessenek egymással, és mindannyian szakítsunk, hacsak pár órára is, a hétköznapjaink zaklatottságával. A remek hangulata bebizonyította, hogy mindenkinek szüksége van a napi megfeszített munka mellett a kikapcsolódásra, a közös élményekre. Mi, akik részt vettünk ezen a napon új élményekkel gazdagodhattunk. Köszönet és hála minden szervezésben és lebonyolításban jó szívvel segítő szülőknek! Reméljük, jövőre újra találkozunk.

 

Kőszegi kirándulás - 2017. május 7-8.

A nyári szünetet várva Kőszegre látogattunk, hogy együtt legyünk 2 napon keresztül.
Tanulás nem, viszont annál több program (pl. kirándulás, túra, városnézés, múzeumlátogatás, társasozás, kártyázás, közös beszélgetés) várt bennünket.

 

 

Bod megyei döntő - 2017. február 20.

A Zalaegerszegi Pedagógiai Oktatási Központ Dr. Kovács Lajos Pedagógiai Szakkönyvtárában került megrendezésre 22 tanuló részvételével a Bod Péter Könyvtárhasználati Verseny megyei fordulója.
Iskolánkat a februárban megrendezett előválogató nyertesei Berta Luca (9. Ny.F) és Szalai Dorottya (9. Kny.B) képviselték.

 

 

Oldalak

Feliratkozás www.kolcsey-zeg.hu/drupal2 RSS csatornára